Guminő a cégvezető szekrényében?

Ismered a „Hátha még jó lesz valamire!” típusú cégvezetőt? Én sok ilyent ismerek!
Régen – amikor nem csak tréningeket tartottam, hanem konzultáltam is –, volt egy speciális cégvezető felgyorsító konzultációm. Ennek a konzultációnak az is része volt, hogy rendet rakattam a személlyel!

Két nap alatt körülbelül 30-40%-kal tudtam felgyorsítani a cégvezetőt. Bár volt két olyan ember is a praxisomban, aki 100%-os gyorsulásról számolt be, amikor egy hónappal a konzultáció után visszamentem hozzá a minőségbiztosítási találkozóra. Ugye, ekkor megnéztem, hogy használja-e rendesen, amit tőlem tanult.

Hát, ne tudd meg, hogy milyen rendetlen cégvezetők vannak!

Némelyiknek a szekrényében még a 2. Ukrán Front halott német katonái is ott voltak, máig harcoló szovjet dandárokkal vegyítve.
A legszebb darab, ami egyszer kiesett egy ügyvezető szekrényéből, egy felfújt guminő volt. Ez az egyik konzultáns kollégám konzultációján történt. De sokszor talált az ügyvezető rendrakás közben olyan pénzt a szobája polcán, amiről nem is tudta, hogy ott van!
A legnagyobb összeg az én praxisomban 412.000 Ft volt. Ja, és ez persze 1999-ben történt. Ma ez egy „kicsivel” többet ér. A legtöbb pénz, amiről tudok a konzultáns kollégáktól, egymillió forint volt, lejárt százforintos bankjegyekben.
De előfordult olyan is, hogy fizetési borítékokat találtunk, bennük fizetéssel!
Kérdeztem az ügyvezetőt, hogy „Te, ezek kaptak fizetést?
Hát nem tudom. Senki sem reklamált.
Hihetetlenül rendetlen emberek vannak!

A hatékony munkavégzésnek az egyik legfontosabb eleme a REND!

Persze vannak zsenik, akik „uralkodnak a káoszon”. Az ilyen ember szerintem nem zseni, hanem egy nagy büdös marha! Mi lenne, ha abban az időben, amíg uralkodik, inkább termelne? Ő másokhoz hasonlítja magát. És mivel valószínűleg jobb állapotban van, mint a többiek, ezért rendetlenségben is tud annyit termelni, mint a többiek.
De sose másokhoz hasonlítsd Magadat! Hanem a Benned rejlő lehetőségekhez! Ez az ember jóval kevesebbet termel, kevésbé hatékony ahhoz képest, ami igazán benne rejlik.
Miért nem tesszük vissza a helyére a dolgokat? Mert azzal egy kis időt spórolunk. De így utólag az ember sokkal több időt veszít! Sokkal több idő mindig mindent megkeresni a dzsuvában, mint mindig mindent visszatenni a helyére.
Mennyi idő megy el keresgéléssel? Amikor például nincs a helyén a műhelyben a szerszám!
A múltkor tartottam egy marosvásárhelyi cégnek egy tréninget. Az egyik résztvevő mesélte, hogy a kalapácsát egy négy méteres vékony láncra hegesztette. Igaz, hogy azóta nehéz vele kalapácsolni. De így legalább senki sem viszi el!
Mennyire idegesítő, amikor nincs ott a megfelelő dossziéban az adott akta?

Vagy láttál már ilyen beszélgetést?
Figyi! Nem a Te gépeden van az az Excel táblázat, amelyikbe… De várjál csak! Lehet, hogy nem is Excel, hanem Word? Azért nem találom! Na mindegy!
Tudod, azokat az ügyfeleket írtuk bele, akik tulajdonképpen nem is lettek ügyfelek, de felírtuk őket, mert lehet még kezdeni velük valamit.
Nem tudod, kinek a gépén van?
Aztán megy a másik kollégához, és őt zargatja!

Amíg ezt csinálja, addig termel? Mennyi idő megy el keresgéléssel? Rengeteg!

Sok cégvezető pedig nem dobja ki azt, amit már réges-régen ki kellett volna dobnia

Jó példa erre a hölgyek ruhásszekrénye. Hadd adjak egy jó tanácsot! Ha egy ruhát már két éve nem vettél fel, vidd el a használtruha boltba, vagy add oda a Vöröskeresztnek, vagy a Karitásznak!
Már a régiek is tudták, hogy a természet nem tűri a vákuumot. Ha egy adott térből kiszivattyúzzuk a levegőt, oda a környező térből be akar nyomulni a levegő. A ruhásszekrényben is vákuumot kell csinálni! Akkor be tudnak jönni az új ruhák.
Persze ez a kollégákra is igaz. Amíg nem rúgod ki a rossz kollégáidat, nem lesz vákuum, és nem tud bejönni a jó kolléga.
Gyerekkoromban Szombathelyen laktunk egy bérházban, a belvárosban. Régi bérlakás volt, cselédszobával. Persze nekünk nem volt cselédünk. Ezért nagyapám ott rendezte be a barkácsműhelyét. Ő szegény ilyen „Hátha jó lesz még valamire!” típusú ember volt. Emlékszem, hogy amikor meghalt, és rendet raktunk a műhelyben, találtunk egy tíz centiméter átmérőjű fémdobozt. Az volt ráírva, hogy „Madzagok”.
Tudod, karácsonykor, amikor a rokonoknak csomagot küldtünk, a csomagoláskor a kötöző spárga hosszát nem lehetett előre pontosan kiszámolni. És maradtak ilyen tizenöt-húsz centiméteres darabok. Azokat gyűjtötte össze ebbe a dobozba. De szegény, egy idő után azt sem tudta, hogy van ilyen doboza!

Már régen lehetett például megfizethető áron kapni elektromos fúrógépet, de mi még mindig egy vacak, lötyögő fogantyújú, elkopott tokmányú, kézi amerikáner fúróval fúrtunk. A fogantyúja állandóan becsípte az ember kezét,
rohadtul fájt! Ha kidobtuk volna, úgyis kellett volna egy új, jó fúrót venni!

Ezért azt javaslom, tarts rendet a cégedben! Ne tárolj a szekrényedben felfújt guminőt, és persze dobd ki a rossz amerikáner fúródat!

Ha úgy érzed, Te már tudod ezt, de a kollégáidnak nehéz átadni, akkor az embereid kezeléséhez is kaphatsz tanácsokat az ajándék Személyzetkezelési videósorozatban.