Elég az, amit eddig tanultunk?

alap (1)

Ha ezelőtt nyolcszáz évvel éltél volna egy kis faluban, láttad volna, hogy hogyan élnek a szüleid és a nagyszüleid. Tudhattad, hogy mire Te is annyi idős leszel, Te is ugyanúgy fogsz élni. Tudhattad, hogy mondjuk tizenhat éves korodig megtanulod ami az élethez kell, és aztán ezzel a tudással életed végéig elélhetsz.

Az én szüleim generációja ezt szívta meg!

Azt gondolták, hogy ha nem is tizenhat éves korukig, de mondjuk huszon-egynehány éves korukig amit elsajátítanak, azzal elélhetnek életük végéig.

Aztán jött az első világháború, a gazdasági válság, a fasizmus, a második világháború, a kommunizmus, a szocializmus, a rendszerváltás…

Az „útjelző táblákat” százszor átállították, a szabályokat ezerszer átírták. És aki ezzel nem tudott együtt fejlődni, azon átgyalogolt a huszadik század.

Hihetetlenül felgyorsult a világ!

A múltkor hallgattam egy műsort a Kossuth rádióban. Azt mondták benne, hogy 1900-ban egy falusi embert egy év alatt ért annyi új információ, mint ma egyetlen nap alatt egy városit.

Ez nekem teljesen reális!

A múltkor kiszámoltam, hogy naponta átlag hetven e-mailt kezelek. Nem hiszem, hogy 1900-ban egy falusi ember évente hetven postai levelet kapott volna.

Hihetetlen mennyiségű új tudás keletkezik!

Ha Te ezzel nem tudsz lépést tartani, lemaradsz, és annyi Neked is, meg a cégednek is. Folyamatosan kell tanulnod!

Én is folyamatosan tanulok, hetente. Néha még 20 óránál is többet. A cégben külön statisztikát vezetünk arról heti és havi alapon, hogy hány órát tanult összesen a csapat.

Javaslom, hogy tanulj folyamatosan!

Nézd meg, hogy a multik mennyi pénzt, időt és energiát áldoznak a képzésre.

Ezt érdemes ellesni tőlük!

Cégtulajdonosként és cégvezetőként is tanulnod kell!

Ráadásul ehhez tudok egy nagyon jó helyet!

Valami Seminar Consultingnak hívják! 🙂

Kedves Barátom! Sose hagyd abba a tanulást!

logo icon set 01

Hallottad már a nagy hírt?

Laczkó Péter olyan előadást tart a Seminar Consulting szervezésében,

ami az átlagos cégek fölé emel téged!

 

December 31-ig 100.000 Ft a mi ajándékunk neked az árból,

mert gyorsan döntöttél ! 

 

Siess, mert a férőhelyek száma korlátozott! 

 

Kattints a gombra a részletekért! 

1

Szívesen olvasnál hasonló gondolatokat 1x egy héten?
Iratkozz fel az alábbi adatlapon:

Feliratkozás:

Hasznosnak tartottad a cikket? Oszd meg másokkal is
Facebook
Twitter
LinkedIn
0
    0
    Kosár
    A kosarad üresVissza a boltba
    Scroll to Top