A héten „Gyere ki a szekrényből! napot tartottunk az ügyfeleinknek. Tudod, sokszor szoktam idézni a tréningjeimen Makó Gábor barátom híres mondását, hogy „Gyere ki a szekrényből! Nem tudod úgy eltolni a szekrényt, hogy benne vagy!

Innen jön a képzés neve!

A célunk ezzel a nappal az, hogy a résztvevők kapjanak egy teljes olyan napot, ami ‒ igazán nem drága pénzért ‒ feltölti őket pozitív energiával. Nézőpontokat és vezetői tudást ad.

A téma a motiváció volt!

Voltak-e már motivációs problémáid? Mérgelődtél-e már Magadban azon, hogy „Mi a jó büdös frászfityfenével tudnám motiválni az embereimet?”

A válaszod valószínűleg „Igen!”

A dolog ott kezdődik, hogy sok cégvezető azt gondolja, hogy amikor bejön az új dolgozó, még motiválatlan. Aztán amikor elkezd dolgozni, látja, hogy milyen jó helyre is került. Ettől aztán majd szépen megnövekszik a motivációja.

Az igazság ennek pont az ellenkezője!

Amikor bejön az új dolgozó a cégbe, általában eléggé motivált. Tudod, „Új seprő jól seper.” Aztán nem kap elég segítséget és képzést. A régi lógós kollégák meg leállítják:

„Hé te! Kicsit lassabban! Nyugi! Ne törd már úgy magad! Mert akkor netán még nekünk is jobban bele kell húzni.”

És barátunk motivációja leesik!

A Te dolgod ‒ mint vezetőé ‒ az, hogy fenntartsd az új kolléga magas szintű motivációját. Azáltal, hogy odafigyelsz rá. Hogy posztra képzed, segíted őt.

Érdekel, hogyan tudod megemelni a csapatod motivációs szintjét? Van egy zseniális megoldásom rá. A legegyszerűbb módja ez:

Kiteszed a legalacsonyabb motivációjúakat! J

Abban a pillanatban nagyot emelkedik a csapat motivációs szintje. És a bejövő új kollégák meglepő módon jobbak lesznek. Mert a jobb csapat jobb embereket tud bevonzani.

Nem tudom, hogy megfigyelted-e azt, hogy amikor kitettél valakit a cégedből, szinte mindig jobb jött helyette?

Vigyázz!

Ha a krumplisveremből nem szeded ki a rohadt krumplit, nem lesz helye az egészségesnek. Ha meg netán van még helyed a veremben, és egészséges krumplit raksz a rohadt mellé, az egészséges is megrohad.

Na most, ha Te nem vagy motivált, elég nehéz lesz motivált csapatot összehoznod. Van a magyar nyelvben egy szép szó a vezetőre:

Elöljáró!

Neked kell az élen járnod!

Ha rossz napod van, inkább be se menj a cégbe! Ha rossz a kedved reggel, inkább ücsörögj az autóban negyed órát! Hallgass vidám zenét, míg mosolyogva nem tudsz bemenni!

A legnagyobb demotiváló erő a cégben Te vagy! Ha rossz főnök vagy, akkor ne csodálkozz, ha elmennek az emberek.

Van mindig egy természetes fluktuáció: elköltözik, nyugdíjba megy, gyereket szül, saját vállalkozást indít, stb…

De ha efölötti Nálad a cégben a fluktuáció, akkor érdemes elgondolkodnod azon, hogy vajon nem Veled van-e a baj.

A minap olvastam a Napi.hu egy áprilisi cikkét. A szerző a HR-Evolution Kft. egy reprezentatív felméréséről ír benne. Több mint ötezer magyar munkavállalót kérdeztek meg a feldolgozóiparban és a kereskedelemben.

Az eredmény az lett, hogy nem az alacsony bér a fő oka a fluktuációnak. Hanem ‒ az új dolgozók esetében ‒ a be nem tartott ígéretek. A cégek nem tartják be az álláshirdetéseikben és az állásinterjúikon tett ígéreteiket.

A mai kihívásokkal teli munkaerő piacon a cégek gyakran túlzó ígéreteket írnak az álláshirdetésben. Aztán ugyanezt az ígérgetést folytatják az állásinterjún. A férfi munkavállalók negyvenkilenc százaléka ezért mondott fel.

Más az ok a régi dolgozóknál. Azoknál, akik legalább két éve dolgoznak ugyanazon a munkahelyen. Ötvenhat százalékuknál a felmondás első számú oka az embertelen bánásmód és az embertelen körülmények.

Nem szeretik az emberek, ha a főnök

  • nem veszi emberszámba őket.
  • nem köszön.
  • nem kér, hanem parancsol.
  • csak biodroidoknak nézi őket.

A fentiek miatt az emberek elmennek. Tudod, ha valakivel kutyául bánsz, akkor ne csodálkozz, ha megharap.

De a lényeg az, hogy a régi kollégáknál sem a pénz, a fizetés jött ki az első számú szempontnak. Nagyon is emberi dolgok befolyásolják a fluktuációt.

És nem a fizetés!

Nagyon is Rajtad múlik, mint vezetőn!

Tudod, az emberek alapvetően két részre oszthatók. Az egyik részük adni akar, a másik részük kapni akar. Tedd fel Magadnak a kérdést, hogy mi lenne akkor, ha a következőt mondanád az embereidnek:

„Kollégák, nagy baj van! Összébb kell húznunk magunkat. A következő három hónapban tíz százalékkal kevesebb fizetést tudok csak adni nektek.”

Mit csinálna erre az, aki csak kapni akar?

Zúgolódna és elmenne!

Mit csinálna erre az, aki adni akar?

Azt mondaná magában, hogy „Hűha! Egy kicsit jobban bele kell, hogy húzzak. Hogy a dolgok jobban menjenek.”

És az ilyen bele is húzna!

Tedd fel Magadnak a fenti kérdést a kollégáiddal kapcsolatban! A legtöbbjéről fogod tudni a választ, hogy mi lenne az eredmény.

De felteheted Magadban azt a kérdést is mindegyik kollégáddal kapcsolatban, hogy „Vajon miért hagyna ott bennünket ez az ember?” Ha a válaszod az, hogy „Valamivel több pénzért.”, akkor ott baj van.

Méghozzá Veled!

Mert megtűrsz a csapatodban egy alacsony motivációjú embert.

Légy magasan motivált! Gondold végig, hogy vajon csinálsz-e demotiváló dolgokat! És alapvetően ne a pénzzel motiválj!