Titokban lezajlott Oscar-díj átadás

Oscar

    Igazán csak két rövid gondolatot akartam megosztani Veled azzal kapcsolatban, hogy miként kezeld az embereidet. Arról jutottak az eszembe, hogy egyszer két barátom vitáját segítettem megoldani.

    Összehoztunk egy hármas beszélgetést. Eltartott éjjel fél háromig, de megérte.

   Szépen kisimították!

    Volt tanulság bőven a beszélgetésben!

    Az egyik az, hogy nem túl jó az, ha írásban marasztalsz el valakit. Nem tesz jót az írott kritika. Nem vagy ott személyesen, hogy megfelelőképpen kezeld a másik személy reakcióit. Nem tudod úgy rögtön odatenni a Magad személyes szeretetét is a számára kellemetlen dolgok mellé.

    Még rosszabb, ha ezt az egészet egy oda-vissza írásos vita követi. Véget nem érő levéláradat, és egy csomó kezelhetetlen negatív reakció lesz az eredménye.

    A tanulság az, hogyha valami hibát látsz a kollégádnál, vagy valami olyan korrigálnivalót, ami elsőre kellemetlenül érintheti, akkor személyesen intézd!

    Ne írásban!

    Aztán minderről eszembe jutott még egy dolog. Ez is csak egy rövid gondolat, de nagyon értékes a személyzetkezelésben.

    Ha valakit el kell marasztalnod, netán meg kell szidnod, sose mások előtt tedd! Leértékelő lesz rá nézve. Ráadásul leviszi az egész csapat hangulatát.

    Sose szégyenítsd meg mások előtt!

    Viszont, ha valakit megdicsérsz, azt ‒ amikor csak lehet ‒, mások előtt tedd! Még sokkal értékesebbé válik a számára. És emeli az egész csapat hangulatát is.

    Képzeld el, hogy milyen lenne az Oscar-díj átadás, ha nem közvetítené a televízió, és nem lennének rajta nézők!

    Századannyi értéke sem lenne, ha az AMPAS (Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia) elnöke egy kis szobában, kettesben lenne a díjazottal. És úgy adná át neki titokban a díjat.

Kedves Barátom!
Dicsérd sokat a kollégáidat!
De mindig mások előtt! 

.

logo icon set 01

Szívesen olvasnál hasonló gondolatokat 1x egy héten?
Iratkozz fel az alábbi adatlapon:

Feliratkozás:

Hasznosnak tartottad a cikket? Oszd meg másokkal is
Facebook
Twitter
LinkedIn
0
    0
    Kosár
    A kosarad üresVissza a boltba
    Scroll to Top

    Itt jelentkezz az online "Mi a fenét kezdjek az embereimmel?" tréningre

    Itt jelentkezz az online "Mi a fenét kezdjek az embereimmel?" tréningre

    Itt jelentkezz az online "Mi a fenét kezdjek az embereimmel?" tréningre

    Itt jelentkezz az online "Mi a fenét kezdjek az embereimmel?" tréningre

    Itt jelentkezz az online "Mi a fenét kezdjek az embereimmel?" tréningre