Bázis 1 tréning
online

Gyakorlatias, szórakoztató cégvezetési, cégszervezési tréning
profi előadótól

Ha mindent úgy folytatsz, ahogy most működsz, az hova vezet?
Hol leszel 5 év múlva?

Gondolkozz ezen csak egy pár pillanatig …

(de, vagy, és, aztán) Nézzük meg ezt inkább: Hol tanultad Te a cégvezetést?

Gondolom, hogy az érettségi után beiratkoztál a Cégtulajdonosok és Cégvezetők Egyetemére. Ott öt év alatt elsajátítottad az elméletét, a gyakorlatát, az eszközeit és az alapanyagait egy cég irányításának. Szorgalmasan bejártál az előadásokra és sikeresen leszigorlatoztál a munkatársak kezeléséből, pénzbehajtásból, csapatépítésből.

Ugyan!

Sajnos a legtöbb magyar vállalkozás kényszervállalkozás. Vállalkozó barátunk annak idején jó szakemberként elégedetlen volt az alkalmazotti fizetésével, az idegesítő főnökével, a munkahelyi kötöttségekkel, és belevágott egy vállalkozásba. Így aztán kapott egy sokkal hülyébb főnököt: önmagát. Mert ugyan lehet, hogy Te jó szakember vagy, de a cégvezetés egy másik szakma, amihez szintén értened kellene.

Te cégvezetőként, mivel más lehetőséged nincs, a nagybetűs ÉLET cégvezetői iskolájába jársz folyamatosan. Az ember kapott tíz nagy pofont balról, húszat jobbról, aztán hátulról százszor seggbe rúgták és így körülbelül tudja az irányt, hogy cégvezetőként merre felé kell menni. Ami egy nagyon fontos életből vett tapasztalat, na de van ennél könnyebb út is, és ez nem elhanyagolható. 

Képzésünk eredménye az valami olyasmi, hogy
a cégvezetők gondolkodásmódja, értékrendje ott van a cég minden sarkában.
Ha valahol születik egy döntés a cégen belül, az úgy szülessen meg, mintha a cégvezető fejéből pattant volna ki abban a szituációban.
Ez lehetséges.

Már több ezer cégvezető tapasztalja ennek jótékony hatását.

Ott tudják hagyni az embereiket egy igazán fontos projektnél, feladatnál és tudják, hogy jól fogják végrehatani. Tudják, hogy kivel érdemes együtt dolgozni, tudják, hogy hogyan találják meg a jó munkaerőt. És azt is tudják, hogy egy-egy helyzetben hogyan tudnak teljes bizonyossággál jó döntés hozni.

 

„Szeretnék neked egy nagyon pozitív eredményt megmutatni, és így visszajelzést adni arról, hogy amit oktattok, az valóban működik. 2018. júniusában voltam először szolgáltatáson Nálatok a Bázis1 tréningen. Az azóta eltelt egy évben, csak a szolnoki stúdióban, 82%-os árbevétel növekedést értünk el. A tanultak segítségével elindítottuk a franchise rendszerünket is. Így összesen 97%-os növekedést értünk el kerek egy év alatt. Majdnem meglett a duplázás! Pedig a tanult tudásnak csak egy részét használjuk. És ezek csak a számok. De van más eredmény is. Sokkal nagyobb céljaim lettek. Sokkal nagyobb megértésem van az emberekről, és arról, hogyan működik a világ. Meg hogy mennyire fontos jobbá, etikussá tenni. Edinával köszönjük Neked és a Seminar Consulting csapatának, hogy ezt oktatjátok. Mert a dolog jól működik, és jó hatással van ránk.”
man
Beck Ákos
KÉPESVAGY Stúdió
„Egy olyan rendszert ismertem meg, ami reményeim szerint cégem tevékenységét jelentősen fogja megváltoztatni. Bízom benne, hogy ez a változás pozitív lesz, igazolást nyert, hogy eddigi vezetői döntéseim amiket úgymond „ösztönből” hoztam és a céget jelenlegi méretéig növelték, nem, az én „zsenialitásom” gyümölcsei. Nálamnál sokkal okosabb emberek hosszú évtizedekkel ezelőtt már ugyanezeket az ötleteket kitalálták, sőt jóval többet. Ennek a jóval több kategóriának a megismerésében segített a tréning.”
Dolmány István
DOL-SPED Szállítmányozási Kft - Ügyvezető
"Végre kaptam egy listát arról, hogy mit kell csinálnom, hogy összerakjam a céget. Találtam segítő társakat is ehhez, ha elakadnék, segítenek, illetve tovább erősíthetem ezt az ismeretet itt. Ettől biztonságosabbnak és sikeresebbnek érzem a jövőt. Sok segítséget kaptam a fejlődéshez, mégpedig átfogót, olyat, amilyenre vágytam már régóta."
M.Zs.
Ügyvezető

Bázis1 tréning tematika

Mit érhetsz el a cégedben, ha alkalmazod a Bázis1 tréningen tanultakat? 

Kiszámíthatóbb növekedés
Kell-e növekedni a cégednek? A tréningen meg fogod kapni a választ. És azt is megtudod, hogy mennyit és hogyan kell növekedni ahhoz, hogy TE kezelni tudd a növekedést, ne szaladjon ki alólad a cég.

Hatékonyság növelése
1. Megnézzük, hogy a legtöbb cég mit vár el rosszul a munkatársaktól a munkájukat illetően. A válasz meglepő lesz. Megmutatjuk mi kell ahhoz, hogy hatékonyabb legyen egy-egy munkatársad.

2. Voltál-e már bizonytalan azzal kapcsolatban, hogy kit és mikor jutalmazz? Esetleg átsuhant a fejeden, hogy ha valaki nem jól végzi a munkáját a jutalmazás ellentétje mi is lehet?  Akkor ő „büntetést” érdemel?

Megkapod a tudást ezen a napon ahhoz, hogy ezekben a helyzetekben helyesen tudj dönteni.  Hiszen függ ettől a cég előrehaladása pénzügyileg. És függ tőle az is, hogy meg tudod e tartani a munkatársaidat. 

Növekvő bevétel
Mi az, ami meghatározza a céged bevételét a marketing mellet? A munkatársaid munkája? A cég megjelenése?
Nem! Valami egészen más! Ezt fogjuk megosztani veled az első nap. És itt megtudod azt is, hogy miért jár rosszul a lógós munkatárs.

Önálló munkavégzés, számonkérhetőség
Többek között beleássuk magunkat abba, hogy miként teszi tönkre a céget és általában az embereidet a „Nem én vagyok a felelős érte.”, „Ezt old meg te, nem hozzám tartozik.” hozzáállás.  Megmutatjuk, hogy cégvezetőként, hogyan vezess be szabályokat és hogyan tartasd be a szabályokat.  Megismered a Mamutvadász Zrt.-t és, hogy miért is lesz számodra fontos ez a cég.

Jobban szervezett cég
Létezik egy olyan rendszer, amely biztosítja, hogy a munkatársaid csak olyan tevékenyégeket végezzenek, amelyek bevételt hoznak. És azokat a tevékenységeket biztosan elvégezzék. Úgy mész haza, hogy tudni fogod hogyan tudod logikusan, átláthatóan és kontrolálhatóan, jobban szervezni a céged.

Vezetői hatékonyság növelése
Ha szenvedsz attól, hogy nincs elég időd, tele vagy „ezek is rám várnak” feladatokkal és meg nem valósított ötletekkel, akkor ez a rész nagyon érdekes lesz Számodra. Átvesszük azt, hogy hogyan szüntetheted meg a kapkodást, a stresszt, valamint a lassú és pontatlan információáramlást.

Feszültségmentes cégen belüli kommunikáció
Elégedetlen vagy a cégen belüli kommunikációval és információ áramlással? Ebben mindig lehet fejlődni! És ez a fejlődés nem áll meg cégen belül. Látványos eredményeket hoz a bevételben és a cég PR-jában is. 

Siker
Ezen a napon foglalkozni fogunk még a siker alappillérével. Ezt a témát olyan formában fogjuk átadni neked, hogy a siker útja teljesen kitisztul előtted.

A tréning alatt kitérünk arra is, hogy mit kell tenned akkor, ha a céged több üzletágban is érdekelt.

A tréning folyamán több alkalommal is hozunk fel olyan összefüggéseket és kulcsadatokat, amik segítenek abban, hogy ne legyen nagy a fluktuáció a cégedben és abban, hogy meg tudd tartani a jó alkalmazottakat.

MIT GONDOLSZ, HA CSAK EGY ESZKÖZT VETNÉL BE EZEKBŐL, MENNYIT HOZNA NÁLATOK?

seminar consulting header image 011 1

Hogy biztosan ne vegyél zsákbamacskát, nézz bele a tréningbe! 

Mennyibe kerül?

Mielőtt erre rátérnénk, engedj meg még néhány kérdést:

  • Mennyibe kerül Neked egy olyan beosztott, akire a cégnek jól szervezett cég esetén nincs is szüksége?
    Ha csak 250.000 Ft a teljes bérköltsége, akkor csak a 3 hónapos próbaidő alatt 750.000 Ft-ba.
  • Mennyit érne neked, ha az embereid azt csinálnád, amit mondasz?
    Nagyon sokat.
  • Mennyit érne, ha nem kellene mindenki háta mögött ott állnod, hogy jól végezze a munkáját? 
    Nagyon sokat.
  • Mennyivel több bevételt jelentene, ha csak 5 %-kal javulna a hatékonyság a cégedben egy év alatt ?
    100 millió forintonként 5 millió forintot.

Az ár tartalmazza:

GYH6619
2 nap gyakorlati tudást
GYH6431
4 csillagos vendéglátást
svedasztal
2 svédasztalos ebédet
jegyzetfuzet
1 jegyzet füzetet, 1 tollat
ugyfelszolgalatos holgy 1
Ingyenes asszisztencia

Ha a tréning utáni 6 hónapon belül bármiben elakadnál, bármilyen kérdés felvetődne benned, ha nem lenne minden tiszta a tanultak alkalmazásával, bármilyen kommunikációs eszközön keresztül – telefon, e-mail, levél – a rendelkezésedre állunk a kapott tréninganyaggal kapcsolatban.

Lássuk akkor, mennyibe kerül a tréning?

Fontos: az online tréningen max. 24 fő vehet részt, a helyedet előre utalással tudod lefoglalni.

A megrendeléskor díjbekérő levelet küldünk számodra.

A részvétellel kapcsolatos tennivalókat a fizetés beérkezte után meghívólevélben fogjuk neked küldeni.

Amennyiben bármikor az életben szeretnéd megismételni a tréninget, nem kell újra a teljes árat fizetned, jelenleg 58.000 Ft + ÁFA. Ezt a lehetőséget akárhányszor kihasználhatod. Van olyan ügyfelünk, aki már 11 alkalommal tette meg ezt, mert mindig más élethelyzetre kapott jó válaszokat. 

Mi mást kaphatsz ennyi pénzért?

Ha a Bázis1 tréningben lévő tudást konzultációk során szeretnéd megszerezni, akkor minimum 2-2,5 millió forint költséggel számolhatnál. A tréning áráért egy profi konzultánstól mindössze 4 órányi konzultációt kaphatsz, amivel túl sokat nem tudnál kezdeni.

A Bázis1 tréningbe fektetett pénz és idő már például egyetlen tanult eszköz alkalmazásával is megtérül. Ha csak egyetlen egy tanult területet rosszul csinálsz, akkor egy hónap alatt már többet veszítesz, mint amibe az egész tréning kerül!

Mikor lesz?

2024. június 25-26. (kedd-szerda) 9:00-18:00

Hol lesz?

Az utazást megspórolva, online: az irodád, a nappalid, a kedvenc foteled…

Ki alkotta meg ezt a tréninget?
Ki vagyok én és mit tettem le az asztalra?

Az elmúlt 25 évben több,  mint 40 ezer ember, 17 nemzet polgára fordult meg üzleti tréningjeimen. Többszázezer óra konzultáció van a hátam mögött, mely során alkalmam volt megismerni a Cégvezetők legmélyebb érzéseit és problémáit a vállalkozásuktól kezdve a magánéletükön át. 

Tudom, hogy mennyire egyedül tudnak lenni a Cégvezetők, és hogy szükségük van egy barátra, aki átsegíti őket a nehéz helyzeteken. 

Az én kezemben olyan cégvezetői eszköztár van, amely a leglehetetlenebbnek tűnő helyzetekben is sikerrel alkalmazhatók.  

Magam is Cégvezető vagyok, így nem is kell olyan messzire mennem, hogy átérezzem a napi küzdelmeket. Viszont pont ennek köszönhetően az általam használt módszert kipróbáltam, és tudom, hogy működik. 

GY 1030

100 %-os
Pénzvisszatérítési garancia!

Mi komolyan vesszük!

Szerződésben is vállaljuk!

Összegezve: Mit ad Neked a Bázis1 tréning?

Azonnal használható, gyakorlati eszközöket ahhoz, hogy:

  • megfelelő mértékű legyen a fluktáció a cégedben
  • az embereid azt csinálják, amit kell, és akkor, amikor kell
  • szervezettebbé tudd tenni a céget
  • ne te legyél a cégedért, hanem a céged legyen érted
  • a napi hajtás ne temessen maga alá
  • feltöltődést (akármilyen hihetetlenül is hangzikk) 

MENNYIT VESZÍTESZ, HA NEM JÖSSZ EL
A BÁZIS1 TRÉNINGRE?

  • Mennyit veszítesz, ha nem hatékonyan végzed feladataidat?
  • Mennyit veszítesz, ha a munkatársaid kezelésével gondok vannak?
  • Mennyit veszítesz, ha a céged növekedése nem olyan, ahogy szeretnéd?
  • Mennyit veszítesz, ha az alkalmazottak nem alkotnak egy igazi csapatot?
  • Mennyit veszítesz, ha nem úgy megy a céged, ahogy azt szeretnéd?

Őszintén javasoljuk, hogy ne sokat gondolkozz!

Két lehetőséged van most:

  1. Neked való ez a tréning? Döntsük el együtt!
    Mi tudjuk, hogy miről szól ez a tréning, Te tudod, hogy milyen problémát szeretnél megoldani! (ingyenes telefonos konzultáció)

  2. Jelentkezés, foglald le a helyed!
    Töltsd ki az alábbi űrlapot, kollégánk hamarosan fel fogja veled venni a kapcsolatot!

Jelentkezés a Bázis1 tréningre:
Ingyenes telefonos konzultációt szeretnék.
2024. június 7-8. (péntek-szombat) 9:00-18:00
2024. július 5-6. (péntek-szombat) 9:00-18:00


Jelentkezés menete

1.

Kitöltötted
a fenti űrlapot!

2.

Kolléganőnk
felhív telefonon.

3.

E-mailben díjbekérő levelet küldünk.

4.

Amikor utalásod megérkezett, e-számlát küldünk.

5.

A tréning előtt e-mailben meghívólevelet küldünk minden szükséges információval.
0
    0
    Kosár
    A kosarad üresVissza a boltba
    Scroll to Top

    Itt jelentkezz az online "Mi a fenét kezdjek az embereimmel?" tréningre

    Itt jelentkezz az online "Mi a fenét kezdjek az embereimmel?" tréningre

    Itt jelentkezz az online "Mi a fenét kezdjek az embereimmel?" tréningre